CSODÁLATOS ÉTELEK > HA FARSANG, AKKOR FÁNKOLÁS > Rózsafánk
Rózsafánk
Írta: Bende Margó
A rózsafánk egy igazi fánkkülönlegesség. Kevesen ismerik, és még kevesebben készítik. Ennek talán az az oka, hogy azt gondolják, bonyolult elkészíteni, pedig ez nem igaz. Próbáld ki te is!
Rózsafánk
Hozzávalók (4 személyre):
Elkészítés:
Előkészítünk egy szalvétákkal fedett tálcát, valamint egy serpenyőben olajat a tűzhelyre.
Először a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzátesszük az összes hozzávalót, és hólyagosra dagasztjuk a tésztát – asztalon gyúrni könnyebb. Folpackba csomagolva 15 percre hűtőbe tesszük.
A tésztát vékony liszten kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk. Három (akár négy is lehet) különböző átmérőjű (3-4-5 cm-es) kiszúróval azonos számú korongot szúrunk ki belőle. A kiszúrt tésztalapokat körbe fél-egy centi mélyen bevagdossuk ollóval. A korongok közepét enyhén benedvesítjük, majd egymásra tesszük méret szerint úgy, hogy a bevágások ne essenek egymás fölé. A tésztákat középen ujjunkkal nagyon erősen összenyomjuk, hogy ne tudjanak szétesni.
Ha mindegyiket megformáztuk, a forró olajban kis adagokban, egyszer forgatva készre sütjük a fánkokat. A legkisebb koronggal lefelé tegyük őket az olajba, majd ha szépen szétnyílt, és megbarnult, akkor fordítsuk meg őket. Figyelem! Fontos, hogy az olaj kellően forró legyen, valamint hogy ne süssük sokáig a fánkokat, mert kiszáradnak, de elég ideig süssük őket, hogy átsüljenek.
A kész rózsafánkokat még melegen jól leporcukrozzuk baracklekvárral kínáljuk.
Formatortáim











4 szórakoztató és őrült módszer a tojások elkészítésére